8.rész*Egy kis szórakozás

Sophie

Álltunk egymás mellett, s egyikünk sem szólalt meg. Majd hirtelen kézen ragadott - ami mostanság igen sűrűbb lett -, és húzni kezdett egy taxi irányába. Felnyitotta az ajtót, s megvárta amíg beszálltam, s követett Ő is. Bediktált egy címet, és már indultunk is.

- Miért is taxival megyünk, a csinos is autód helyett? - vontam kérdőre

- Tudod, lehet fogok inni, és jobb a biztonság.

- Szóval annyira rémes a társaságom, hogy innod kell, hogy elviselj? 

- Ugyan bébi, Te is tudod, hogy mennyire is imádok veled lenni. - kacsintott

Szemeimet forgatva fordultam a másik irányba, és figyeltem az éjszakai fényekben is csodás várost. Alig mehettünk pár percet, amikor egy hely mellett parkoltunk le. Luke kifizette a fuvart, kiszállt, majd kezét nyújtotta, hogy kisegítsen. Kisebb tanakodás után végül tenyerem az övébe simult, és kiszálltam. Csípőmre tette kezét, s bevezetett a kellemes hangulatú étterembe. Leültünk egy asztalhoz, és nem sokkal később egy pincér jelent meg, hogy felvegye az italrendelésünket. Luke és bort rendelt, míg én a narancslénél maradtam.

- Egy egész üveg bor? - néztem rá kérdően - Komolyan gondoltad az ivást, igaz?

- Talán félsz, hogy neked kell hazavinned? 

- Ugyan, ha ezen múlna, itt töltenéd az éjszakát. - nevettem

- Bébi, nem lenne szíved itthagyni. - kacsintott rám

- Ne vedd olyan biztosra.

Pincér visszatért. Letette elém a narancslevem, majd egy újabb poharat. Másikat Luke elé helyezte, majd kinyitotta a palack bort, s töltött mind a kettőnknek. Felvette az ételrendelésünk, és már távozott is.

- Kicsit elnézte a srác, de tessék. - toltam elé az én poharam

- Nem, egyáltalán nem nézte el. - mosolygott - Az a tied. Bármennyire is rajongok a jó borokért, egy üveggel nem szokásom inni. Ha pedig lerészegedni akarok, akkor whisky-t kérek, vagy valami rövidet. 

- Ó, értelek, de én nem iszom.

- Vallás?

- Mi? Nem, dehogy. Meg vagyok keresztelve, de nem nevezem magam vallásosnak. És szoktam inni alkalomattán, de most elég egy mámorban élő ember is. 

- Hidd el, pár pohár bor nem vesz le senkit a lábáról.

- Akkor nem láttál még engem inni. - nevettem 

- Tehát attól tartasz, hogy kettőnk közül, pont Te leszel az, aki ittas állapotba kerül.

- Mondhatjuk így is.

- És, ha megígérem, hogy vigyázom Rád? Tudod, mint akkor este, a klub előtt.

- Akkor nem én voltam a részeg.

- Jó érv, jól megfogalmazva. - mosolygott rám csábosan - Tehát, akkor innál velem egy pohár vörösbort?

- Legyen. - adtam be végül a derekam

Lassan megérkezett a megrendelt vacsoránk. Igazán jól nézett ki a sajátom, és Luke-é is. Közben elfogyott lassacskán az üveg bor is, és mire már észrevettem volna, már egy újabb üveg volt előttünk. Beszélgettünk, s jóízűen nevettünk is néha. Tényleg, most először éreztem magam boldognak Andrew távozása óta. Üres tányérokat a pincér srác elvitte, így magunk maradtunk a boros palackkal, és poharainkkal.

- Elárulsz nekem valamit? - nézett csillogó tekintettel, már mellőlem

- Attól függ. - kuncogtam 

- Miért voltál annyira lelkileg ki, amikor megismertelek? 

Kérdése egyből visszarántott a valóságba. Feljöttek benne az emlékek, a fájdalmasan is keserédes boldog pillanatok. Fogalmam sem volt, hogy mennyire is bízhatok meg benne, bár ez a gondolat rég megkésett már. Hiszen vele utazom körbe a kontinenst, és ez nem éppen komolytalan dolog. 

- Luke..ez - sóhajtottam - Nehéz dolgokon megyek keresztül. 

- Nekem úgy tűnik, hogy remekül megvagy már. Igazán el tudod engedni magad mellettem, és ez jó. 

- Ez nekem nehéz.

- Elhiszem, de remélem tudod, hogy én bármikor meghallgatlak. 

- Igazad van, beszélnem kell róla. - nyögtem - Volt egy barátom, Andrew.. - kezdtem el mindent elmesélni

Sok idő telhetett el amíg én csak meséltem, és meséltem. Luke pedig kedvesen itta szavaimat, néha bele - bele kérdezett, de legtöbbször csak hagyta, hogy magamtól mondjam a dolgokat.

- Szereted még? - kérdezte, amikor befejeztem a mesélést

- Nem tudom. Igazat megvallva egyre kevesebbet gondolok rá. Sőt, melletted teljesen elfelejtettem. - vallottam be

- Tehát tovább léptél.

- Azt hiszem, bár fogalmam sincs. 

- A fekete színhez viszont ragaszkodsz még?

- Luke, ez nehéz nekem. És szerintem nem a ruha dönti el, hogy gyászolok-e vagy sem. - vallottam be - Egyébként nincs is másom. Semmit nem hoztam, ami színes lenne.

- Akkor ezt majd pótoljuk. - emelte poharát - Segítek neked teljesen túllépni.

- Hogyan is tudnál?

- Elsősorban, gyere és táncolj velem. 

Felállt, s kezét nyújtotta. Voltak olyan párok akik lassúztak az élő zenére, de Ők idősebbek voltak. Soha nem tartozott az én világomba a táncolás, de végül belementem. Ebbe is, ahogyan minden olyan dologba, amire Ő próbál meg rábeszélni. 

Kezébe csúsztattam enyémet, s felálltam. Kicsit megingott alattam a talaj, de Ő biztos kézzel tartott. Mosolyra húzta ajkait, én pedig pirulva láttam be, hogy minimálisan becsiccsentettem. Lassan sétáltunk a többi párhoz a kis térbe, ami erre volt kialakítva. Szeme fordított magával, s kezeit csípőmön fonta egybe. Én mellkasán pihentettem meg enyéimet, míg arcomat is ráhajtottam. Andalogni kezdtünk. Egyikünk sem szólalt meg, csupán a kellemes dallamok töltötték be körülöttünk a teret. Sokkal jobban éreztem magam lelkileg, hogy valakinek így kiönthettem a szívem. Úgy érzem kezdünk eléggé közel kerülni egymáshoz, bár nem szeretnék semmit beképzelni, de én nagyon is élvezem a társaságát, s ahogy látom, Ő is az enyémet. Ő az első ember, aki meg tudja nekem adni azt a törődést, odafigyelést, amit más nem.

Két dalt táncoltunk végig, aztán visszasétáltunk az asztalunkhoz. Luke megitta még a pohár borát, aztán kérte a számlát. 

Kisétálva a hűs levegő megcsapott, s éreztem, ahogyan a szédülés is rám tört. Luke felkarját fogtam meg hirtelen, mire egyből felkapta a tekintetét. 

- Rendben vagy? - kérdezte aggódó hangon

- Persze, csak egy pillanat, kérlek. 

- Természetesen. 

- Sétálunk? 

- Azt szerettem volna, de mivel nem vagy a megfelelő állapotban, gondoltam inkább taxival menjünk.

- Sétáljunk, rendben leszek, tényleg.

Sóhajtott, de végül belement. Derekamat átkarolta, én pedig vállához hajtottam a fejem. Így sétáltunk végig, csendben a hotelig. Alig volt negyed óra gyalog, és bár a fejem borzasztóan sajgott, úgy éreztem, hogy tényleg jót tett az esti levegő. Liftben sem engedett el. Szorosan tartott, de én csak egyre rosszabbul lettem, ahogyan elindult a lift felfelé.

- Hé, bébi. - fogta kezei közé arcom - Mindjárt fenn leszünk. 

Igaza lett. Hamar szilárd talajon álltam. Ám ekkor már késő volt. Kikaptam táskámból szobám kulcsát, s egyből felrántottam az ajtót, és a fürdőbe vonultam. Görnyedve, görcsölő hassal adtam ki magamból azt a vacsorát, amelyet jóízűen fogyasztottam el. Lehúztam a wc-t, majd összeszedtem magam, s felálltam. Két kéz fogott át derekamnál, amelyek biztosan tartottak. Csaphoz igyekeztem, nyomomba Luke-al. Sietve mostam meg fogaim, s öblítettem ki a szám.

- Jobban vagy?- kérdezte, miközben leültem az ágyra 

- Mondjuk. - feleltem piruló arccal - Sajnálom, hogy itt kellett lenned.

- Hé. - guggolt le elém, és emelte fel arcom államnál fogva - Ne is mondj ilyen butaságokat. 

- Akkor is kínos. 

- Máskor nem kapsz ennyi alkoholt, ígérem. - mosolygott

- Nem vicces. Soha nem ittam még meg ennyi bort egyszerre, röpke egy óra alatt. - vallottam be

- Figyelj, ilyen állapotban nem hagylak magadra. Átmegyek a szobámba, és áthozom a fontosabb dolgaim.

- Semmi szükség. - nyögtem fájdalmasan

- Ne vitatkozz. Addig Te is készülj el, mire visszajövök aludni tudjunk. Muszáj aludnod. 

- Rendben.

Luke távozott, én pedig összeszedtem a pizsamának szánt rövidnadrágom, és trikóm. Fürdőbe vonultam, és beálltam a zuhany alá. Annyira kínosnak éreztem a helyzetet. Soha nem voltam még ennyire rosszul, így ez engem is meglepett. Csak nem értem, hogy miért is pont most kellett, vagy miért nem pár perccel azután, amikor is már elköszöntünk egymástól.

Hideg zuhany kicsit kijózanított, bár a keserű ízt, még mindig éreztem a számban. Ahogy kiszálltam a zuhany alól, megtörülköztem, és felvettem a kényelmes szettet. Tükör elé állva újra megmostam fogaim, és arcom. Amint teljesen elkészültem visszasétáltam a szobába, ahol az ágyon ülve már Luke-al találtam szemben magam. 

- Bezártam az ajtót, már csak annyi, hogy lefeküdj, és aludj. - felelte - Biztos jobban vagy? Nincs szükséged valamire? - aggodalmaskodott

- Nincs, csak alvásra. 

Bemásztam az ágy egyik oldalára, s a takaró alá bújtam. Luke is követett. Leoltott a még égő lámpát, s bebújt Ő is a takaró alá. Közelebb csúszott. Egymással szemben feküdtünk, végül még közelebb vont, végül mellkasán pihentem már. Illata megcsapott, teljesen elkábított. Csupán csak egy bokszert viselt, ami csak akkor jutott el a tudatomig. Fedetlen mellkasához simultam teljesen.

- Ha bármi van, szólj. Rendben?

- Mindig ennyire aggodalmaskodó vagy? - kérdeztem mosolyogva

- Csak a számomra fontos személyekkel.

- Ó, én az vagyok?

- Hát persze. - mosolygott le rám - Most pedig aludj. - csókolt arcon

- Jó éjszakát.

- Neked is.

Szemhéjaimat lehunytam, s Őt ölelve merültem álomba.