2014. március 31., hétfő

3.rész*Mr.Gyönyörű



 Sophie

Egyáltalán nem vártam, hogy az előadásnak vége legyen. Köztudott, hogy a show végén minden szereplő kivonul, és közösen hajolnak meg. Ez még vissza volt számomra.
Takarásban ültem, és csak vártam. Tisztában voltam azzal, hogyha újra a porondra lépek, és megpillantom Őt, a levegővétel is nehezebbé fog válni.
Őszintén nem értettem saját magamat, hogyan is gondolkozhatom rá így. Fogalmam sincs, hogy ki is az a személy. Két alkalommal, pár percre láttam csak, még is igen nagy hatással van rám. Közelről nem láthattam, de azt tisztán észrevettem, hogy szemei mennyire is magával ragadóak. Égszínkékek. Tipikusan annak a szépfiúnak titulálnám, aki sok lányt ledönt a lábáról. Nem mondtam volna meg róla, hogy itt fogom viszont látni, pont egy cirkuszban.
Vége lett az utolsó műsorszámnak is. Elsötétedett minden, és az előadók felsorakoztak a már szokásosnak mondható sorba. Nagyot nyeltem, miközben felálltam, és barátnőm mellett elfoglaltam a helyem. Feszengtem. Ezt persze Lucy előtt nem tudtam tagadni.
- Mi történt? - nézett rám - Feszültnek látszol.
- Csak fáradt vagyok. - mosolyogtam rá halványan
Úgy tett, mint aki tényleg elhitte, pedig egyértelmű volt, hogy mennyire is átlátszó vagyok a számára. Tisztában volt azzal, hogyha leplezek valamit. Örültem, hogy ott, abban a pillanatban nem firtatta a dolgot, de tudtam, hogy az öltözőnkben nem szabadulok Tőle és a magyarázkodás elől.
Mély levegőt vettem, és igyekeztem összeszedni magam. Tini lánynak éreztem magam, aki fél minden új dologtól. A takaró függöny szétnyílt, reflektor megvilágította annak helyét, zene felcsendült, miközben a házigazda sorolta a neveket. Megkezdődött az utolsó jelenés.
Hallottam, ahogyan az én nevemet mondták. Mosolyt varázsoltam arcomra, mély levegőt vettem, és kényszerítettem magam, hogy lábaim a porondra vezessenek. Tapsolt a közönség, én pedig kecses, elegáns léptekkel haladtam végig. Integettem a gyerekeknek, akik lelkesen tapsoltak, és integettek. Végül beálltam a helyemre. Végignéztem hatalmas mosolyommal az embereken, amíg tekintetem meg nem akadt azon a bizonyos személyen. Csillogó kék szemei engem fürkésztek, míg ajkait féloldalas mosolyra húzta. Látvány lélegzetálítóan gyönyörű volt. Soha nem gondoltam még ilyet egyetlen egy sráccal kapcsolatban sem. Még Andrew-al kapcsolatban sem fordult meg ilyen a gondolataimban.
Egyáltalán nem zavartatta magát. Éreztem, hogy arcom színe irigylésre méltóan erőteljesebbre vált. Mosolya még nagyobb lett, míg az enyémet erőltetni kellett, hogy arcomon maradjon. Feszengtem. Ez számára is tökéletesen látszódott. Nem igazán voltam annak gyakorlottá, hogy elrejtsem az érzéseim, a gondolataim.
Mindenki elfoglalta a saját, már jól megszokott helyét. Igyekeztem kizárni, nem tudomásul venni az idegen jelenlétét. Szerencsémként szolgált, hogy alig két - három percet vett igénybe a végső búcsúnk. Ezalatt a pár perc alatt elég sokszor fonódott egybe tekintetünk, míg én akkor is éreztem a perzselő érzést, amikor másra fordítottam figyelmem.
Utolsó pillantásomat méltattam neki. Arca komoly, feszes volt. Már egyáltalán nem engem figyelt, hanem a túloldalon valakit. Nem ismertem Őt, fogalmam sem volt személyiségéről, és is egyből tisztává vált számomra, hogy mennyire is ideges. Mielőtt végleg elhagytam volna a porondot, fordított rám egy másodpercnyi időt, amiben mosolyával ajándékozott meg újra. Fogalmam sem volt arról, hogy miért, de azonnal viszonoztam, és el is tűntem a takarásban.
Lucy lépteit hallottam magam mögött a hosszú folyosón. Nevemet nem mondogatta, de ismerem, és biztos voltam abban, hogy amint ránk csukódik az öltöző ajtaja, szavakba önti a gondolatait. Így is lett.
- Rendben van Sophie Alston. - állt meg mellettem, asztalomnak támaszkodva - Ki volt az a kékszemű, szexi srác?
- Hogy kicsoda? - kérdeztem vissza egyből
- Ó nem, nem játszunk ilyet. - nevetett fel - Mindent tudni akarok.
- Jó, legyen. - sóhajtottam, és ránéztem - Előre szólok, hogy semmi izgalommal teli dolgot nem fogsz hallani.
- Elég a köntörfalazásból. - csattant fel
- Délután láttam a starbucks-ban. Nézett, én is Őt. - kezdtem - Amikor fenn voltam a selymen, akkor láttam ismételten. Az előbbit pedig, szavadból kivéve láttad. Ennyi az egész.
- Nem is beszéltetek?
- Nem. Fogalmam sincs, hogy ki Ő. Ma láttam először, de közelebbről nem, és nem is tervezem.
- Ugyan már. Egyszer túl kell lépned.
- Kérlek, fejezd be most.
- Jó, legyen ahogy akarod. - emelte fel megadóan kezeit, és elvonult saját részére

Két héttel később...

Szombat. Nem is emlékszem, hogy mikor voltam utoljára szabadságon, főleg ezen a napon. Főnököm mondhatni kényszer szabadságra küldött. Mindennap a cirkuszban voltam, még szünet napon is. Próbaterem tárt karokkal várt, én pedig örömmel emelkedtem nap, mint nap a magasba.
Egész nap lakásomat csinosítottam. Ráfért a takarítás. Mindent a helyére tettem, letörölgettem és a szokásos dolgokat elvégeztem. Ezt követően bevásároltam, és késői ebédet készítettem.
Délután erőt véve magamon útnak indultam. Egyenesen egy virágodhoz mentem, ahol egy szép csokorra tettem szert. Következő megállóm a temető volt. Kilátogattam Andrew sírjához. Leültem a fűbe, miután a csokrot elhelyeztem. Ültem és csak néztem előre a sír felíratott, a nevét. Hiába nem volt mellettem a mindennapokban, számomra valahogy még sem tűnt el. Gondolataimban mindig visszatért hozzám. Visszaemlékeztem a boldog pillanatainkra. A hosszú átbeszélgetett éjszakákra, a bókjaira, a csókjaira és minden egyes érintésére.

****

Könyvet olvastam kanapémon ülve, miközben a tv-ben, az egyik zenecsatornán játszódó zenék dallamai töltötték be a teret. Rég volt már rá lehetőségem, így most megragadtam az alkalmat. Ám ez sem tarthatott sokáig. Telefonom csengőhangja csapta meg fülem. Készülékért nyúltam, ami az előttem elhelyezkedő dohányzó asztalon pihent. Kijelzőn Lucy neve villogott. Éreztem, hogyha felveszem valami őrültség elhadarásába kezd, de nem lehettem önző, így megtettem.
- Szia Lucy. - köszöntem
- Jó hallani a hangod kislány. - csendült fel vidám hangja
- Mit szeretnél?
- Talán zavarlak?
- Nem, dehogy. Csak gondolom, hogy célja volt a hívásodnak. - feleltem
- Na jó, előbb - utóbb úgy is mondanom kell. - nevetett - Este lesz egy szórakozóhelyen buli, és arra gondoltam, hogy kimozdulhatnánk.
- Komolyan ezért zavartál meg? - sóhajtottam
- Azt mondtad, nem zavarok. Különben is, csak egy csajos este. Ne parázd túl.
- Lucy, Te is nagyon jól tudod, hogy a csajos estéről nem egyedül távozol majd.
- Szíven ütöttél. - mondta drámaian - Kérlek, gyere. Neked is kell a kikapcsolódás. Esküszöm, hogy nem hoztam össze randit, és ott sem foglak semmivel nyaggatni.
- Valamiért még sem hiszek neked, de jó, legyen. - mondtam végül
- Nem fogod megbánni.
- Hát persze.
- Akkor este tíz körül érkezem. - hadarta - Taxival megyünk, mert kicsit messze van.
- Rendben van.
- Ja, igen. Még valami. - szólt közbe - Valamit szexit vegyél fel.
- Ezt a Te szádból eléggé érdekesen hangzott. - nevettem
- Hallgass, és tedd amit mondtam, Puszi. - bontotta a vonalat
Letettem telefonom magam mellé, és ismételten a könyvem sorainak szenteltem a figyelmem. Megszállott olvasók közé tartozom. Imádom az erotikusabb, még is finoman megfogalmazott könyv sorozatokat, trilógiákat. Andrew soha nem értette meg, hogy mit is szeretek ezekben a könyvekben. Igazság szerint még talán magam sem tudnám megfogalmazni.
Esti órákban végül rávettem a testem, hogy készülődnöm kell. Zuhanyzás után egy törülközőt csavartam magam köré, és a szekrényemhez mentem. Fogalmam sem volt, hogy mit is kellene viselnem az este folyamán. Régebben, még Andrew-al jártam ilyen helyekre, de akkor soha nem érdekelt, hogy mit is viselek. Számomra csak Ő létezett, és neki akartam megfelelni. Idegenek véleményei hidegen hagytak.
Pár perc után kikaptam fekete leggingsem és hozzá egy felsőt. Azonnal magamra is kaptam, majd szandálomba bújtam, és visszamentem a fürdőbe. Sminkelést soha nem vittem túlzásba. Egyszerű barnás füstös szemeket csináltam. Húztam szemhéj tussal vonalat és végül szempillaspirált tettem fel. Ajkaimat szájfénnyel kentem be.
Szobámba bepakoltam kis táskámba, aztán megnéztem telefonomon az időt. Már fél tizenegy is elmúlott. szerencsére barátnőm pár perccel később hívott, hogy a ház előtt vár. Nem is kellett több, indultam is. Arcomra mosolyt festettem miközben lefelé lépkedtem a lépcsőn. Taxiban ült Lucy, így sietve szálltam be mellé, és indultunk.
- Csinos. - nézett végig - Bár azért egy szoknyát magadra erőltethettél volna.
- Örülj annak ami van.
- Csak morcos ne legyél. Jó lesz, ígérem.
- Főleg, ha az első percben valami srácot rám állítasz.
- Ugyan. - horkant fel - Ilyennek nézel?
- Igen. - vágtam rá komolyan
Összenéztünk a kijelentésem közben, és elnevettük magunkat. Ő is tisztába volt saját magával. Ezzel egyáltalán nem sértettem meg. Poénra vette az egészet, amíg én komolyan gondoltam. A klub tényleg fél órás autózásra volt a lakásomtól. Fizettünk, és kiszálltunk.
Amint beérünk egyből rájövök, hogy ez nem egy szokványos hely. A zene szól, de olyan hangerővel, ami mellett normálisan lehet beszélgetni. Egy hatalmas üveg fal választ le egy teret, aminek a másik oldalán táncparkett, és a fénykeből, hangulatból, a vonagló tömegből ítélve igazán vad zene szólt. Lucy-val a bárpulthoz mentünk, ahol is egy - egy bárszéket foglaltunk el.
- Egy tequilát. - mondta a csaposnak
- Vodkaananászt kérnék. - mosolyogtam a srácra
Alig kellett várnunk az italokra. Beszélgettünk barátnőmmel, miközben az italainkat fogyasztottunk el. Lucy egyből kérte a következőt, míg én inkább egy sima ananász levet kértem. Nem állt szándékomban leinni magam. Soha nem vittem túlzásba az alkohol fogyasztását, és most sem szerettem volna. Andrwe mellett is csak egy maximum két pohár vodkát ittam. Megfelelő hangulatot, azt hogy ellazultabb legyek bőven elég volt.
- Hé, Sophie. - térített vissza a valóságba Lucy
- Bocsi. Hol tartottunk?
- Ott a pult végénél, ismerős az a srác.
- Itt élsz születésed óta, ez miért furcsa?
- Úgy értem, Ő a Te titkos idegened.
Erre a mondatára nagyon is felkaptam a fejem. Kíváncsian pillantottam a pult végébe, ahol valóban megpillanthattam a kék szemű, szőke hajú gyönyörű srácot. Egy kisebb társaságában volt. Beszélgettek, miközben alkoholt ittak. Fekete csőnadrágot viselt, barna bakanccsal, amit kikötve hagyott. Felsőtestén egy fekete V kivágású felső feszült. Látványa elsöprő volt. Tisztán látszott, hogy add magára, és nem az átlagos emberek közé tartozik, mint ahogyan a körében lévő emberek sem.
Túlságosan is figyelhettem. Tekintetünk találkozott. Első reakciója meglepődöttség volt, amit az öröm követett. Rossz fiús, még is csábos, féloldalas mosolyra húzta ajkait. Talán abból a minimális alkoholból, de merítettem némi bátorságot, és visszamosolyogtam. Hirtelen megszakította a szemkontaktust, és mondott valamit a körülötte lévőknek. Felállt, italával kezében, és megindult felém. Többiek nem foglalkoztak vele, tovább beszélgettek. Mosolya még mindig ajkain játszott, míg egyre közelebb, s közelebb került hozzám. Pillanatokon belül előttem állapodott meg, s lenézett rám.
- Magatokra hagylak. - súgta fülembe Lucy, és már kettesben is voltunk
- Szabad? - biccentett az egyik szék felé
- Persze. - feleltem, majd mély lélegzetet vettem
- Te nem iszol? - kérdezte
- Nem, kösz.
- Hú, valaki morcos. - vigyorgott rám
- Nem ismersz. - feleltem
- Valóban, de azt tudom, hogy remekül mutatsz a levegőben. Igazság szerint, így közelebbről is csodás a látvány.
- Valakinek bejött eddig ez a szöveged? - néztem rá komolyan
- Vad, és őszinte. - állapította meg
- Őszintén, mit akarsz?
- Először is a neved. - mondta, de nem feleltem így folytatta - Az enyém Luke.
- Mondanám, hogy örülök, de nem szokásom hazudni.
- Nyugi kislány. - nevetett, majd poharát szájához emelte
Szemforgatva álltam fel, és indultam barátnőm keresésére. Idegen, Luke utánam szólt valamit, de nem is figyeltem rá. Átmentem a másik helységbe. Zene üvöltött, alkohol szagot tisztán lehetett érezni, az izzadt dölöngélő tömegben. Beljebb mentem, de sehol nem találtam. Megálltam a táncparkett közepén és körbe néztem, bár ennek nem sok értelme volt. Körbe forogtam, mikor hirtelen két kezet éreztem meg magam körül. Egyenesen kifelé tolt maga előtt. Megfordúlni nem tudtam, erősen fogott, de még sem fájdalmasan. Újra a csendesebb helységben találtam magam, ahol szembe fordított magával a kezek tulajdonosa.

Ps.: Hát újabb nap, újabb rész. :) Igyekeztem tartalmasra írni, és hosszúra is. Mindenki döntse el, hogy ezek mennyire is sikerültek. VÉLEMÉNYEKET várom. Kérlek írjatok, mert a visszajelzés nagyon is fontos számomra. Köszönöm! xx

2014. március 22., szombat

2.rész*Égszinkék

Hi babes! .. (:

Sajnálom, hogy ilyen sokára került fel az új rész. Aki benne van a csoportban, vagy éppen csak olvassa a többi blogom, tudja, hogy elég elfoglalt vagyok mostanában, de amikor csak tudok hozok valahova részt. Igyekszem hamarabb feltenni a harmadikat majd. Köszönöm a rendszeres olvasókat és az előző részhez érkezett megjegyzéseket is!
Várom a megjegyzéseket, illetve a pipákat is. Nyugodtan iratkozzatok fel, és akár a csoporthoz is csatlakozhattok. :)
Jó olvasását.


Csók.: Alexa S. xx




Sophie

Öltözőmben ébredtem fel, felettem rengeteg tekintettel. Nagyokat pislogtam. Fejem lüktetett, de tűrhetőnek nevezhető volt. Barátnőm arca aggódó volt, ahogyan a főnökömé is. Két orvos vizsgált, akik a cirkusszal együtt vannak minden egyes előadás alkalmával, és általában a próbákon is. Hiszen soha nem lehet tudni. 
Nem értettem hirtelen, hogy mi is történt velem. Lucy a kezemet szorongatta. Igyekeztem összeszedni a gondolataim, ami apránként sikerült is.

"Folyamatosan a közönséget néztem, minden egyes mozdulat közben. Igyekeztem érzelem mentes lenni, de nem jött össze. Lepillantottam az első sorra, arra a helyre ahol Andrew ült. Most egy másik srác foglalt ott helyet, de számomra olyan volt, mintha Ő ülne ott. Oda képzeltem, ahogyan ámulattal, büszkeséggel csodál engem. Imádtam a tekintetét. Mindig pozitív energiákat adott, önbizalmat. Ajkai mindig mosolyogtak, ahogyan gyönyörű, gesztenyebarna szemei is. Éreztem, hogy az érzelmek rám törnek. Újra gyenge lettem. Könnyeim a felszínre törtek, és remegő zokogásba kezdtem. Talán csak akkor, ott fogtam fel, hogy Ő már nincs közöttünk. Teljesen elvesztettem az irányítást. Kezeim elgyengültek, lábaim feladták a küzdelmet, és már csak arra emlékszem, hogy elengedtem a hófehér anyagot. Magamra maradtam, egy összetört, meggyötört lányként." 

Fájdalmasan tört rám az emlékképp. Már is megértettem, hogy miért fáj minden csontom, azt hogy miért is néznek rám annyira aggódóan. Összeállt minden.
- Hogy érzed magad? - aggodalmaskodott Lucy
- Jól. - hazudtam, nem szerettem volna, ha még jobban aggódniuk kellene
- Sophie. - szólt a főnököm, Derek - Kérlek, az igazat. 
- Tényleg jól vagyok. Fogalmam sincs, hogy mi történt fenn velem. 
- Egyszer csak elvesztetted a tartást, és zuhanni kezdtél. - felelte barátnőm
- Sajnálom. - mondtam - De a szivacsra estem, nem igaz?
- De igen. Szerencsére. - válaszolt Derek 
- Akkor semmi gond. - rántottam vállat, ami hatására, minimálisan felszisszentem 
- Erről beszélek. - dorgált - Jobban kellene figyelned magadra. Tudod az emberek otthon maradnak, ha egy fontos személyt veszítenek el. Neked is ezt a példát kellene követned.
- Nem szándékozom bezárkózni otthonra. - morogtam
- Egyszerűen csak pihenésre van szükséged. Ezen a héten nem szeretnélek meglátni a porodon közelében. 
- De, Derek.. - kezdtem, de közbe szólt
- Semmi de. Haza mész, Lucy-val és hétfőn, ha minden rendben, várlak. Addig nem szeretnélek látni. Maximum a nézőtéren.
- Legalább nap közben bejöhetek?
- Makacs vagy.
- Tudok róla. - mosolyodtam el
- Akkor sem szeretném, ha újra a levegőben lennél, ilyen állapotban.
- Jól vagyok. - ültem fel - Miért nem hiszitek el?
- Szívem. - ülte le mellém Lucy - Alig egy hete, hogy elment Andrew. Természetes, ha ki vagy borulva, és gyászolsz. Ne szégyelld.
- Kiborulásról szó sincs. - ellenkezdtem - Rendben vagyok. Most haza megyek, de holnap itt leszek.
- Kisasszony, bizonyára tisztában van azzal, hogy komolyabb sérüléseket is szerezhetett volna. - szólt az egyik ápoló
- De nem szereztem. Tehát holnap bejöhetek. - vágtam rá - Nem engedek belőle. Ez maradt nekem, így bejövök. Ígérem rendben leszek. Addig kialszom magam. 
- Feladtam. - ezzel elhagyta a szobát Derek, és az ápoló
- Komolyan szívós vagy. - nevetett barátnőm, majd hirtelen komolyodott is el - Aggódom érted.
- Látom, és azt is, hogy nem csak Te. Elhihetitek, hogy rendben vagyok. 
- Igyekszem hinni neked, de most mars hazafelé. - adta ki a parancsot 
Összeszedtem a cuccaim, majd vissza öltöztem a ruhámba. Lucy végig mellettem volt. Figyelte minden egyes mozdulatomat. Komolyan zavaróvá vált már. Amint sikerült összeszednem minden fontos dolgom, elköszöntem Tőle. Először még ragaszkodott ahhoz, hogy haza kísér, de sikerült lebeszélnem róla.
Épület mögött fogtam egy taxit. Eleinte elgondolkoztam azon, hogy sétálok, de végül beláttam, hogy fáradt vagyok, és mély, nagy mennyiségű alvásra van szükségem. Szerencsére alig tíz perc után már otthon is voltam. 
Mindenemet ledobtam a kanapéra. Konyhába mentem, készítettem egy forró epres teát, majd leültem és a tv előtt elfogyasztottam. Gondolataim szabadon szálltak. Eszembe jutott Andrew. Bárhova néztem, ott volt. Mivel nem laktunk együtt, így személyes tárgyai nem voltak nálam. Csupán szekrényemben pár ruhadarabja volt megtalálható. Ezzel tisztában voltam, ahogyan azzal is, hogy az örökké valóságig nem őrizhetem, hiszen csak fájdalmas nyomot hagyna bennem. Szerettem, tiszta szívemből. Igyekeztem nem sírni. Soha nem engedtem, hogy elgyengüljek. Sírás, a gyengeség jele. 
Belegondoltam, hogy amikor megtudtam a hírt, hogy hamarosan el fogom veszíteni, akkor is csak a kiborulás szintjéig mentem el. Egy könnycseppem sem veszett oda. Ennek okát nem értettem. Első könnycseppet a temetése után hullattam, el, de azóta se. Egyszerűen nem ment. Nem éreztem azt, hogy most be kell zárkóznom magamba, és ki kell sírnom magam.
Ezt végiggondolva igyekeztem a fürdőbe, és amint megszabadultam minden ruhámtól, azonnal a forró vízsugár alá álltam. Negyed órán át áztattam magam. Fáradtság rám tört, így kimásztam, és fog mosás után magamra is kaptam a kényelmes alvós szettemet. 

****

Kora délután órákban tértem magamhoz. Teljesen fel voltam frissülve. Nagyon nyújtóztam, és úgy pár perc után sikeresen ki is másztam az ágyamból. Szokásos felkelés utáni teendőim után a szekrényemhez léptem. Végignéztem a ruhatáramon. Színes darabok mellett ott voltak a sötét, feketék is. Bár jobban éreztem magam - mondhatni - még is a szokásos gyásszín mellett maradtam. Ilyen téren nem tudtam engedni magamnak.
Visszamentem a fürdőmbe, ahol egy teljesen natúr sminket tettem fel. Fújtam magamra a parfümömből, hajamat pedig csak átfésültem. Lábaimat a szandálomba bújtattam. Késznek is nyilvánítottam magam. Táskámat felkaptam a kanapéról, és már ajtón kívül is voltam.
A nap kellemesen sütött, bár enyhén szeles is volt az idő. Napszemüvegemet felvettem és már indultam is végig a főutcán. Rengetegen voltak, a butikokat járták. Ez teljesen megszokott volt. Lassan haladtam az embertömeggel együtt. Útközben betértem egy starbucks-ba
Szerencsére pillanatokon belül odaértem a pulthoz, és egy kedves lány már üdvözölt is. Elhadartam neki, hogy mit is kérek, és már fizettem is. Pár percet igénybe vett, mire megkaptam a rendelt gőzölgő italomat. Megköszöntem, és fordultam, majd távoztam.
Kifelé menet még oda pillantottam a srácra, aki annak ellenére, hogy a haverja beszélt hozzá, engem nézett. Lábamtól, fejem búbjáig végigmérte minden egyes centimet. Napszemüvegemet felvettem, ezzel is elfedve arcomnak jelentős részét. Könyörtelenül löktem meg az ajtót, és hagytam el a kis kávézót.

****

Hatalmas épület mint eddig minden előadás előtt, most is tele volt. Mindenki föl, s le rohangált. Intézkedtek a háttér munkások, a szereplők pedig készültek beszélgetések közepette. Sietve mentem az öltözőm felé. Ahogy beléptem, mosolyogva konstatáltam, hogy Lucy már teljes díszében pompázott.
Lepakoltam arra a részre, ami az én felem volt. Közben magyarázott szokásához híven, hogy nekem otthon kellene pihennem, nem pedig itt nyúznom magam. Méghozzá a mai nap két előadás is vár ránk. Egy délután, aztán pedig este.
Elsőként a ruhámba bújtam bele. Mai napon egy egyszerű hófehér dresszt viseltem. Amint meg is lettem felvételével, elfoglaltam helyem az asztalomnál. Letöröltem az arcomat, és neki is láttam elkészíteni a fehér, ezüstösen csillogó sminkemet. Alig tíz perc elteltével meg is voltam vele. Azután a hajamnak szenteltem a figyelmem. Egy szoros kontyba kötöttem össze, és tele fújtam hajlakkal, hogy kibírja mind a két előadást.
- Ugye tudod, hogy Derek ki fog akadni? - állt meg mögöttem Lucy
- Teljesen tisztában vagyok vele, de valamikor is ez érdekelt? - néztem rá komolyan
- Igaz. Soha nem fogadod meg amit mondd. Más főnök szerintem már kitett volna.
- Szerencsém van. - vontam vállat
Elindultunk végig a végtelen hosszúnak tűnő folyosón, egészen a porondig, ahol is Derek, és a többiek is voltak. Meglátott, de inkább nem szólt semmit. Tudta, hogy hathatatlan vagyok. Annyit kért, hogy vigyázzak magamra, és ha baj van jelezzek. Elfogadtam a feltételeit, de éreztem, hogy a mai előadások remekül fognak sikerülni. Egyszerűen csak kerülnöm kell azt a helyet, amelyet mindig Andrew foglalt el.
Délutáni show hamar vége is tért. Mindenki remekül megoldotta a feladatát. Telt házas volt az előadás, ami mindenki számára örömet okozott. Talán pár előadás volt, amire nem adtak el pár jegyet. Büszkék voltunk arra, amit elértünk.
Sikerült elkerülnöm azt a bizonyos helyet, így az emlékek nem gyötörtek meg. Nehéz volt, de tartottam magam. A közönség tapsolt minden egyes mozdulatomnál, maga az előadás végén pedig állva gratuláltak nekem az őrült taps viharukkal.
Visszavonultunk Lucy-val az öltözőnkbe, és helyre raktuk kicsit magunkat. Sminkemen igazítottam, a hajam tökéletesen állt. Alig egy órás szünetünk volt. A segítők rendbe szedték a porondot, míg a fellépők, köztük én is felkészültünk, hogy újra a legtöbbet hozzuk ki magunkból. Szünetet átbeszélgettem barátnőmmel. Boldog volt, mert a családja az esti műsoron a nézők soraiban fog ülni. Ismertem a családját. Számomra az édesanyjára a sajátomként is tekinthettem. Évek óta nagyon jó kapcsolatban állunk egymással.
Hamar eljött az este nyolc óra. Beálltunk a helyünkre barátnőmmel. A függöny mögül leskelődtünk. Néztük a közönséget, és egyből meg is találtuk a családját. Érdeklődve figyeltél az éppen porondon lévő kötél táncosokat.
Én következtem. Valamiért izgalom vette át testem felett az uralmat. Magam sem tudtam megindokolni az okát. Természetesen minimális izgalom mindig van benne, hiszen nem olyan egyszerű kiállni egy közönség elé, és profin alakítani a dolgokat. Nem tartom magam kimondottan a legjobbnak, sőt rengeteget kell még tanulnom, hogy elfogadjam azt, aki vagyok, amilyen vagyok, de minden tőlem telhetőt megteszek.
Lefeküdtem a szivacs közepére, felvettem a kezdő pózt. Hirtelen megvilágított a reflektor fehér fénye. Zene halkról egyre hangosabbra váltott, ahogyan emelkedtem el a földtől. Fejjel lefelé lógtam, szemeim csukva voltak. Felcsendült a kezdő ütem, én pedig szemeimet felnyitottam, fordultam és vettem is fel a következő pózt. Minden mozdulatomra figyeltem. Kezeimre tekertem a fehér selymet, lábaimat kiszabadítottam, és fejjel lefelé, a kezeimmel tartottam magamat. Lenéztem a közönségre, akik a tapsot egyáltalán nem sajnálták.
Halványan elmosolyodtam, bár tisztában voltam vele, hogy annyira ez nem látható lentről. Tekintetemmel végig néztem minden emberen. Volt időm, hiszen ez a pozíció volt az utolsó. Végig így kellett maradnom, majd az utolsó pillanatban lábaimat feszesen, magam alá engedtem. Lassan ereszkedett le az anyag, vele együtt én is. A közepénél lehettem, amikor megakadt tekintetem egy személyen.
Első sorban ült, mellette egy kislánnyal. Egyből felismertem. Bár most nem látszott, de tudtam, hogy azok az perzselő szemek ragyogó égsznkékek. Az a tekintet már a délután folyamán beleégette magát az elmémben, és tudtam, hogy soha nem fogom elfeledni.
Leértem a porondnak puha anyagára. Elengedtem a selymet, és meghajoltam. Párszor megismételtem, amíg tekintetünk nem forrt eggyé. Teljesen magával ragadott. Aztán hirtelen sötétségbe borult minden, én pedig egyenesen kirohantam.

2014. március 9., vasárnap

1.rész*Végső búcsú

 Sziasztok..! (:


Ezennel hivatalosan is megnyitom az új blogom. Nem mondanám fanficton-nak, mert Luke nem híres benne. Köze lesz a zenéhez, de nem média szereplő..és hasonlók. 
Erről a részről annyit írnék, hogy amolyan bevezető. Pár dolog nincs konkrétan leírva, illetve okok is hányoznak. Minden ki fog derülni, majd egy kis idő múlva. Nem annyira eseménydús, de igérem, hogy maga a történet izgalmas lesz, illetve hosszabbak is. Legalább is igyekszem eleget tenni etéren is.
Véleményeitekre számítok! Feliratkozni is lehet, illetve a facebook csoportba is nyugodtan beléphettek. (jobb oldalt modulsávban van link!) 
Nem is húzom tovább az időt! Jó olvasást. 

Csók.:Alexa S.

°°°°




Sophie

Elmentem arra a helyre, ahol eszem ágában sem volt megjelenni.
Távolból, egy fűzfa alól figyeltem az eseményeket. Minden ember testét fekete gyászruha takarta. Én is követtem ezt a hagyományt. Amióta itt hagyott, csak a fekete szín jellemezte az életem. Elhagyott, magamra hagyott azaz ember, akit mindig is szerettem, és aki viszont szeretett.
Csak ültem, és néztem a gyászoló tömeget. Családja, barátai, ismerősei mind a sír körül álltak némán, és csak a halk szipogásuk töltötte meg a területet. Pap csak mondta az ilyenkor szokásos beszédét.
~

Mióta az eszemet tudom a légtornászat az ami foglalkoztatott. Édesanyám sokszor vitt el engem a helyi nagycirkuszba, ahol csodálhattam a csillogó jelmezekben, a fellegekben tornászó, tökéletes alakú fiatal, tehetséges lányokat.
Soha nem voltam megelégedve magammal, ahogyan most sem. Minimálisan javult a helyzet, és ezt Andrew-nak köszönhettem. Szüleim, családom elvesztése után magamba fordultam, és Ő volt az aki mellettem állt, segített nekem. Visszahozott az életbe, és bebizonyította, hogy folytatnom kell azt amihez értek, amit szeretek.
Alig tizennégy éves voltam, Ő pedig tizenhat amikor megismertük egymást.  Barátságunk az elejétől fogva életre kelt, és ez a napok elteltével egyre jobban erősödött. Betöltöttem a tizenhatodik életévemet, ami sorsfordító volt számomra. Kapcsolatunk teljesen új fordulatot vett. Onnantól kezdve egy párt alkottunk. Két csodálatos évet töltöttünk el. Tele eseményekkel. Én szereztem egy állást, mint légtornász Ő pedig egyetemre járt, és jogásznak tanult. Édesapja kényszerítette rá. Csak nekem mondta el, hogy mennyire is nem szeretné ez tanulni, illetve majd ezzel foglalkozni. Amikor csak tehette ott volt a fellépésemen. Apróságokkal halmozott el, kedves szavakkal, gesztusokkal. Amint leengedtek a selyem anyaggal, és vége tért a műsorszámom, hátul várt rám, és gratulált is. Ha elbénáztam valamit, tett róla, hogy jobb kedvem legyen, és mindig sikerült elhitetnie, hogy jelentéktelen botlás volt, és hogy Ő észre se vette.
Arra eszméltem, hogy már mindenki hagyja el a helyszínt. Végignéztem, ahogyan életem szerelme a föld alá kerül, és én semmit nem tehetek már. Elvesztettem.
Csak ültem. Fogalmam sincs, hogy percek vagy esetleg órák telhettek e el. Nem tudtam megmozdulni. Tudtam, hogyha felállok, és kilépek azon a hatalmas vaskapun soha többé nem fogok ide visszatérni, és ezzel ténylegesen egyedül maradok. Féltem ennek már a gondolatától is.
Éreztem, ahogyan egy könnycsepp akaratosan gördült végig arcom vonalán, majd még egy, és így szépen sorba. Elgyengültem. Egy roncs lettem, aki valószínűleg, már soha többet nem lesz boldog. A gondolat, hogy más érintéseit akarjam, hogy másnak adjam a szívem, megrémisztett. Andrew volt az egyetlen, aki igazán smert, aki tudta ki vagyok, hogy mire vágyom. Akinek mindenemet odaadtam. Azt hittem, hogy örökké együtt leszünk, de a sors közbeszólt. Nem lérdezett, csak kijelentett, és elvette tőlem.
Sötétedni kezdett, így összeszedtem magam, ami nagyon is nehezemre esett, és kisétáltam nagyon lassan a temető csendes környezetéből. Kiakartam szellőztetni a fejem, a gondolataim, így gyalog indultam el haza, a kis bérelt lakásomhoz. Hiába esteledett kellemes meleg nyári idő volt.
Míg sétáltam a hosszú főutcán hazafelé, azon gondolkoztam, hogy mihez is fogok kezdeni. Van munkám, és egy barátnőm akivel összeköt a cirkuszi világ, de ezen kívül semmim nem maradt.

****

Otthon alig maradtam. Szinte csak lezuhanyoztam és készülődni is kezdtem. Ismételten fekete szettet fel. Mai napon nem kellett volna bemennem a munkahelyemre. Főnököm kijelentette, hogy nem szeretne meglátni, és ha kell pár napot is kihagyhatok. Viszont én elleneztem. Az egyetlen ami maradt nekem, a minden esti repülés, a szabadság vágy.
Fogtam egy taxit és már indultam is a belvárosba, ahol a hatalmas épület volt. hátsó bejárat előtt szálltam kis, és siettem is befelé. Munkatársaim megbámultak. Soha senkivel nem beszélek, még a köszönést is ritkán engedem meg. Távolság az emberek és köztem teljesen természetes volt. Évek során belejöttem, és nem is állt szándékomba, hogy változtassak rajta. Főleg nem a történtek után.
Öltözőben, amit Lucy-val osztok meg, egyből készülni kezdtem. Felvettem a megfelelő ruhám, utána pedig a sminkasztalomhoz ültem. Szemeim vörösek voltak. Fájdalmat éreztem. A tükörből egy megtört, elhagyott lány nézett vissza rám.
Utolsó simításokat végeztem, amikor a belépett a helységbe barátnőm. Arcán értetlenség, meglepődötség mutatkozott meg. Mellém lépett, és kérdőre vont.
- Mit keresel itt? - úgy kérdezte, minta valami tiltott helyen lennék - Otthon kéne pihenned. Rád fér. rengeteget dolgozol. Tudom, hogy nehéz Andrew elvesztése, de talán miatta is jobban oda kéne figyelned magadra, és pihenned kéne.
- Itt kell lennem. Ha otthon ülök csak Ő jár a fejemben, és sírok. Nem akarok egyedül lenni, amikor nem muszáj. - feleltem - Legalább lekötöm a gondolataim arra a kis időre.
- Erős lány vagy. Sok mindenen mentél át. - nézett szemeimbe - Én itt vagyok. Számíthatsz rám. Bármikor.
- Köszönöm. - erőltettem egy mosolyt az arcomra
Megöleltük egymást, és Ő is elindult készülődni. Mivel én készen voltam, és a műsor is már elkezdődött, így kisétáltam a hosszú folyosóra, azon végig egyenesen a takarásba. Egyből a főnökömbe, Derekbe. Mint azt vártam finoman, de számon kért. Ő tőle is végighallgattam, hogy nem itt lenne a helyem. Elmondtam neki, hogy meg tudom csinálni. Szükségem van rá, hogy ma gondtalannak érezhessem magam, és ezt csak fenn, a selyem finom anyaga között élhetem át. Végül belement, de kikötötte, hogy ha bármiben is bizonytalan vagyok jelezzek, és leenged a földre. Bólintottam, és vártam, hogy felmehessek a porondra, ahol felvehetem a kezdő pozíciót.
Zene kellemes, lassú ütemei töltötték meg a teret, a reflektorok megvilágítottak, én pedig emelkedni kezdtem, az anyagnak köszönhetően. Fejjel lefelé voltam, és ahogy távolodtam a szilárd talajtól, úgy formálódott meg a kép. Pár pillanat múlva megvolt a megfelelő magasság és már kezdtem is a zenére megcsinálni a megfelelő mozdulatokat.
Folyamatosan a közönséget néztem, minden egyes mozdulat közben. Igyekeztem érzelem mentes lenni, de nem jött össze. Lepillantottam az első sorra, arra a helyre ahol Andrew ült. Most egy másik srác foglalt ott helyet, de számomra olyan volt, mintha Ő ülne ott. Oda képzeltem, ahogyan ámulattal, büszkeséggel csodál engem. Imádtam a tekintetét. Mindig pozitív energiákat adott, önbizalmat. Ajkai mindig mosolyogtak, ahogyan gyönyörű, gesztenyebarna szemei is. Éreztem, hogy az érzelmek rámtörnek. Újra gyenge lettem. Könnyeim a felszínre törtek, és remegő zokogásba kezdtem. Talán csak akkor, ott fogtam fel, hogy Ő már nincs közöttünk. Teljesen elvesztettem az irányítást. Kezeim elgyengültek, lábaim feladták a küzdelmet, és már csak arra emlékszem, hogy elengedtem a hófehér anyagot. Magamra maradtam, egy összetört, meggyötört lányként.