22.rész*Váratlan fordulat

Sophie

Döbbentem álltam Ash előtt, aki komoly pillantásaival illetett. Fogalmam sem volt, hogy neki mi oka volt idehívni engem, és egyáltalán hogyan is került ide. Intett a szék felé, így elfoglaltuk helyünket. Gyomromban, s torkomban is gombóc keletkezett, s az idegzetem fájdalmasan mondott ellent mindennek. 

- Megtudhatom az okot? - hangom igen halkan szólalt meg. 

- Semmi hülyeséget ne képzelj be. 

- Sajnálom, de a rózsa, és a meghívás eléggé ... furcsa. 

- Tudnod kell, hogy nem önszántamból jöttem ide, s hagytam a hátam mögött mindent. 

- Gemma is itt van? - érdeklődtem.

- Nincs, csak én jöttem.

- Tehát Luke keze is benne van, igazam van? - szűrtem le a lényegét a dolgoknak. 

- Ismered - mosolyodott el. 

- Azt hittem - sóhajtottam fel fájdalmasan, s elpillantottam, mielőtt az emlékek hatására könnyeim a világra jöttek volna. 

- Tudok mindenről.

- Tudod furcsállom, hogy pont téged kért fel segítségnek, amikor is pontosan Te rád volt féltékeny a találkozásunkkor. 

- Volt is rá oka - szemeim elkerekedtek. - Nem, mármint csodás lány vagy, de szeretem Gemmát - magyarázta. 

- Kérlek Ash, térjünk a tárgyra. 

- Türelmetlen vagy még mindig - mosolygott rám kedvesen. - Figyelj, én nem tisztázhatok mindent, ugyanis Luke az akinek mesélnie kell. Volt nehéz korszaka, de ezt tőle kell hallanod. Én csak annyit kérek tőled, hogy tarts ki mellette, s higgy benne.
- Miért nincs itt Ő maga?
- Itt van - mosolygott, s mire visszakérdeztem volna, de az étterem színpadát kivilágították, míg máshol lejjebb vették a fényeket.
Ashton és én is a történéseket figyeltük, bár úgy tűnt, hogy Ash pontosan tudta mi is fog történni. Zene felcsendült, az ismerős dallamok pedig teljesen maguk alá temettek. Szívem őrült sebességet kezdett el diktálni, míg agyam teljesen kikapcsolt. Hallgattam csodásan rekedtes hangját, míg ajaki mozgása közötte le figyelmemet. Szemei könnyedén találtak meg engem, s mindent figyelmét nekem szentelte. Végig a szemeimbe nézett, amely az őrületbe kergetett. Apró mosoly jelent meg csodás ajkán, amit pirulva, s veszetten viszonoztam is. Ash rám vetett egy pillantást, majd lassan felállt, amiből csak annyit észleltem, hogy vállamat megérinti, s elhagyja a helyszínt.
A dal és az este tovább folytatódott, míg én nem voltam képes elhagyni a termet. Ültem, és csak hallgattam a melankólikus dallamokat, amelyek átjárták testem, s lelkemig hatoltak. Mélyen bennem megmozdult valami, valami olyan, amelyről eddig nem is tudtam. Új érzés árasztott el, és ragadt magával.
Minden tekintet őt figyelte, de ő rendithetetlenül leste minden mozdulatom, s mimikám. Dal pillanatait pontosan tudtam, így amikor már igen a végén járt, felálltam. Megremegett a hangja, de mikor elindultam irányába, nyugalom vette át izgatottsága helyét, s lassú. megfelelő tempóban zárta le az utolsó hangot is.
Taps hangja töltötte be a teret, ő pedig féloldalas mosolyával arcán köszönte meg a kedvességet. Kezét felém nyújtotta, én pedig könnyedén, gondolkodás nélkül csúsztattam bele enyémet. Felléptem a kis emelvényre, s kéz a kézben sétáltunk hátra.
Pontosan tudtam, hogy még bőven van miről beszélnünk, de ekkor ez nem számított. Közelsége minden gondolatomat eltörölte. Részegnek éreztem magam mellette, s ezzel ő is teljes mértékben tisztában volt. Levette gitárját, s a tokba helyezte, mielőtt felém fordult volna. Karjaiba vont, és szorosan ölelt. Illata csak még jobban nehezítette helyzetem, ahogyan az érintése is. Pilláimat szorosan hunytam le, s adtam át magam a csodás érzésnek, amelyet oly rég nem élvezhettem.
- Hiányzol, Manó - motyogta nyakamba.
- Luke - sóhajtottam fel.
- Tudom - szólt közbe. - Mesélnem kell neked, nagyon sokat - fogta arcom kezei közé. - De nem itt, hanem egy nyugodt helyen, ahol csak ketten vagyunk.
- Hogy újra összetörve magamra maradjak?
- Soha többet nem engedlek el - nyomott egy kis puszit ajkaimra, majd kézen fogott, s kivezetett. Parkolóban vacillálás nélkül ültem be mellé. Ám amikor egy csendesebb környékre hajtott, ahol csodás lakások voltak, megdöbbentem. Fogalmam sem volt, hogy mit keresünk erre. Lassan behajtott egy mélygarázsba, s amint leparkolt szállt is ki. Követtem példáját, bár kicsit taszított a helyzet. Mellém sietett, s kézen fogott. Vegyes érzelmeim voltak ezzel kapcsolatban, de nem húzódtam el tőle.
Liftben feszengve álltam mellette, míg ő könnyedén derekamra csúsztatta kezét, s ismételten karjaiba vont. Arcomat mellkasán pihentettem, így várva érkezésünk a megfelelő emeletre. Kis hang csapta meg fülem, ezzel jelezve érkezésünk. Kihúzott a kis szerkezetből, a szemben lévő ajtóhoz. Könnyedén nyitotta ki, s engedett udvariasan maga elé. Halk "köszönőmmel" illettem, s beléptem a csendes, letisztult lakásba.
- Mesélsz? - kérdeztem egy kis idő múlva, amikor becsukta az ajtót mögöttünk.
- Üljünk le, kérlek. Kérsz valamit?
- Nem, köszönöm.
- Rendben.
Mellettem ült, de még is volt kettőnk között egy minimális távolság, amelyet vágyaim szerint azonnal megszüntettem volna, de tartottam magam. Erős maradtam, amennyire csak tudtam.
- Szóval, Ashton mennyit mondott neked? - érdeklődött
- Csupán annyit, hogy mesélned kell én pedig hallgassalak meg - feleltem. - Tudod, nagyon furcsálltam, hogy pont őt kérted meg arra, hogy beszéljen velem.
- Szinte a testvérem, nem is volt más lehetőségem.
- Még is féltékenységi rohamot kaptál miatta a múltban.
- Manó - húzott magához. - Minden férfinemű emberre féltékeny vagyok, aki csak rád vet egy pillantást is.
- Hülyeség - vágtam rá halkan. - Már tudnod kellene, hogy csak is Te vagy akire szükségem van - mondtam teljes őszinteséggel. - Miért hagytál magamra? - pillantottam fel rá.
- Oh, kicsim - ölelt át szorosan. - Tisztában vagyok a gondolataiddal, de nem, nem az történt. Soha nem csalnálak meg. Senki sem érdekel rajtad kívül. - simított végig arcomon.
- Titkolsz előlem valamit?
- Ha úgy vesszük, akkor igen - mondta, mire én kérdő pillantásommal illettem. - Komolyabbra szeretném fordítani a kapcsolatunk.
- Luke, bármennyire is hasonlóak a vágyaim, még is úgy érzem, hogy kizársz az életed egyik részéből. És az sem mellékes szempont, hogy múltkor csak simán leléptél, miután együtt voltunk.
- Bébi, sajnálom - fúrta nyakamba arcát. - Elhiheted, hogy szívesebben lettem volna veled az ágyban, meztelenül összebújva, mint a lakberendezővel egy megbeszélésen.
- Miről beszélsz? - távolodtam el, hogy szemeibe tudjak nézni.
- Jól hallottad - suttogta végzetesen közel ajkaimhoz. - Tetszik a lakás?
- Oh, amennyit láttam belőle, igen - válaszoltam. - Miért? Ez most mit számít?
- Soph, szeretném, ha ide költöznél velem.
- Micsoda? - döbbentem meg. - Luke, ezt szervezted a hátam mögött?
- Pontosan - húzott az ölébe. - A házam hatalmas, és a város másik végében van, így gondoltam tökéletes lenne nekünk egy ilyen kis lakás.
- Várj, ez gyors nekem - döntöttem homlokom az övének. - Ash mondta, hogy el kell mesélned valamit a múltadból.
- Igen, így van. Mesélni fogok neked, de nem most. Még nem állok készen arra, hogy felfedjem magam, de ígérem, hogy hamarosan mindent megtudsz. Szeretném, ha még ennél is jobban ismernél, s velem élnél. Minden vágyam, hogy esténként a te mosolygós arcodra aludjak el, míg reggelente karjaimban tartva téged ébredjek fel. Imádtam a napokat veled tölteni az utazásunkon.
- Luke, gyorsan haladsz - mosolyogtam le rá.
- Nem szeretnél velem élni? - csókolt bele nyakamba. - Minden reggel mellettem ébredni egy őrjítő éjszaka után? - suttogta csábosan, miközben édes puszikkal lepte el a bőröm.
Hajába túrtam, s pilláimat lehunyva élveztem mennyei kényeztetését. Combjaimon végigsimított, de megállt, és újra kék íriszeit enyéimbe véste.
- Velem alszol? Semmi más vágyam nincs jelenleg, csak hogy a karjaimban tartva téged aludhassak el.
Elmosolyodtam, s egy rövid puszit hagytam finom ajkain. Felemelt, és lábaimra állított, majd hamar csatlakozott hozzám, és vezetett a hálóba. Gyors zuhany után bebújtunk a friss takarók alá, ahol is szorosan vont karjaiba. Egymással szembe feküdtünk, így édes csókokat váltottunk, mielőtt véglegesen álmainkba merültünk volna.