Epilógus

Sophie

Egymást ölelve, összegabalyodva a takaró fogságában ébredtünk fel a kora reggeli órákban. Luke karjai feszesen, még is óvatosan ölelték át testem. Hasamra ujjaival kis köröket rajzolgatott, aminek következtében elmosolyodtam. Kezemet övére simítottam, s egybefűztem ujjainkat. Ajkait fedetlen vállamra nyomta, gyengéd csókot hagyva maga után, majd nyakamba fúrta arcát. Melegség átjárta a testemet. Szembe fordultam vele, s közelebb bújtam hozzá. 

- Jó reggelt, szépségem - hangja álmosan csengett. 

- Még aludhatok? - fúrtam arcomat válla és a nyaka közötti hajlatba. 

- Délre kell odaérnünk - simította végig arcomon. - Lassan készülődnünk kellene. 

- Fáradt vagyok - öleltem át derekánál foga. 

Szorosan hunytam le továbbra is szemhéjaimat. Mélyen szívtam magamba bódító illatát, s helyeztem magam kényelmesebben el. Rengeteg mindenen mentünk keresztül, amely dolgok jelentőségteljesek voltak kapcsolatunkra. Sikerült megismernem Luke szüleit, akik minden rossz gondolatom ellenére, kellő szeretettel fogadtak. Édesapjának volt némi ellenszenve irántam, hogy nincs diplomám, és véleménye szerinti tisztességes munkám, ám Lucas azonnal védelmemre kelt. Az idő elteltével, többször is közös ebéd, vagy vacsorameghíváson vettünk részt, ahol is sokkal jobban megismertük egymást. Mára már sikerként könyvelem el, hogy elfogadtak, s megszerettem. 

Lucas-al három éve alkotunk már egy párt, és remélem, hogy még jó sokáig így is marad ez a szoros kötelék kettőnk között. Nagyon ragaszkodóak vagyunk. Amikor az egyikünk tovább dolgozik, megvárjuk ébren, hogy együtt térhessünk nyugovóra. Legtöbb alkalommal én végzek előbb, és akkor van időm még egy könnyed vacsorát is megalkotni, amiért Luke mindig nagyon hálás.
- Merre járnak a gondolataid? - motyogta, miközben ujját végighúzta gerincem vonalán.
- Egyáltalán nem fontos - pillantottam fel rá.
- Ugye tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem? - simított végig arcomon, mire aprót bólintottam. - Szeretlek - hajolt le egy rövid csókra.
- Tudom - kuncogtam.
- Általában erre azt mindjárt az emberek, hogy én is.
- Valóban? - támasztottam meg állam fedetlen mellkasán.
- Ne szemtelenkedj - fordított hirtelen maga alá, ügyelve arra, hogy ne nehezedjen rám.
- Mit fogsz tenni? - pislogtam rá ártatlanul, mire mosolya szélesebb lett, s ajkai bekebelezték enyémét.

****

Gyors zuhany után már mind a ketten igyekeztünk mielőbb elkészülni. Sminket csak minimálisat tettem fel, míg szőke tincseimet hajvasalóm segítségével göndörré formáltam. Fehérneműben sétáltam vissza a hálóba, ahol is magamra vettem a már kikészített ruháimat. Egy perc alatt kaphattam fel a két lenge anyagot, de Lucas tekintete még is végig perzselte bőrömet.
- Kibámultad magad? - fordultam felé.
- Még eltudnálak nézni - szüntette meg pár lépéssel a közöttünk lévő távolságot. - Csodásan nézel ki - simította tenyerét hasamra.
- Örülök, hogy tetszem - nyomtam rövid csókot ajkára, és kisasszéztam a fürdőbe.
Ékszereimet felaggattam magamra, míg az utolsó simitásokat is elvégeztem. Nappaliba igyekeztem, ahol is Luke már készen várt rám. Szekrényből előkerestem fekete cipőmet, és sietve bújtattam bele lábfejeimet.
- Bébi, ugye nem ebben szeretnél jönni? - állt meg előttem Luke.
- Mi a baj vele? - néztem le cipőimre.
- Véletlenül sem szeretném, ha kitörnéd a nyakad.
- Eddig nem érdekelt, ha ilyenekben járkáltam - vettem magamhoz táskámat.
- Tudod, hogy most miért is féltelek jobban.
- Szóval eddig törhettem volna bármimet is? - néztem rá komolyan, pár a mosoly a szám szélén lapult.
- Bolondságokat beszélsz - nyomott orromra egy puszit, majd kézen fogott. - El fogunk késni.
És mint minden vasárnap, ezen a napon is kissé megkésve indultunk el Luke szülei házába. Mind a ketten tudtuk, hogy ez teljesen más ebéd lesz, hiszen fontos bejelentenivalónk van...

Vége...