Epilógus

Sophie

Egymást ölelve, összegabalyodva a takaró fogságában ébredtünk fel a kora reggeli órákban. Luke karjai feszesen, még is óvatosan ölelték át testem. Hasamra ujjaival kis köröket rajzolgatott, aminek következtében elmosolyodtam. Kezemet övére simítottam, s egybefűztem ujjainkat. Ajkait fedetlen vállamra nyomta, gyengéd csókot hagyva maga után, majd nyakamba fúrta arcát. Melegség átjárta a testemet. Szembe fordultam vele, s közelebb bújtam hozzá. 

- Jó reggelt, szépségem - hangja álmosan csengett. 

- Még aludhatok? - fúrtam arcomat válla és a nyaka közötti hajlatba. 

- Délre kell odaérnünk - simította végig arcomon. - Lassan készülődnünk kellene. 

- Fáradt vagyok - öleltem át derekánál foga. 

Szorosan hunytam le továbbra is szemhéjaimat. Mélyen szívtam magamba bódító illatát, s helyeztem magam kényelmesebben el. Rengeteg mindenen mentünk keresztül, amely dolgok jelentőségteljesek voltak kapcsolatunkra. Sikerült megismernem Luke szüleit, akik minden rossz gondolatom ellenére, kellő szeretettel fogadtak. Édesapjának volt némi ellenszenve irántam, hogy nincs diplomám, és véleménye szerinti tisztességes munkám, ám Lucas azonnal védelmemre kelt. Az idő elteltével, többször is közös ebéd, vagy vacsorameghíváson vettünk részt, ahol is sokkal jobban megismertük egymást. Mára már sikerként könyvelem el, hogy elfogadtak, s megszerettem. 

Lucas-al három éve alkotunk már egy párt, és remélem, hogy még jó sokáig így is marad ez a szoros kötelék kettőnk között. Nagyon ragaszkodóak vagyunk. Amikor az egyikünk tovább dolgozik, megvárjuk ébren, hogy együtt térhessünk nyugovóra. Legtöbb alkalommal én végzek előbb, és akkor van időm még egy könnyed vacsorát is megalkotni, amiért Luke mindig nagyon hálás.
- Merre járnak a gondolataid? - motyogta, miközben ujját végighúzta gerincem vonalán.
- Egyáltalán nem fontos - pillantottam fel rá.
- Ugye tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem? - simított végig arcomon, mire aprót bólintottam. - Szeretlek - hajolt le egy rövid csókra.
- Tudom - kuncogtam.
- Általában erre azt mindjárt az emberek, hogy én is.
- Valóban? - támasztottam meg állam fedetlen mellkasán.
- Ne szemtelenkedj - fordított hirtelen maga alá, ügyelve arra, hogy ne nehezedjen rám.
- Mit fogsz tenni? - pislogtam rá ártatlanul, mire mosolya szélesebb lett, s ajkai bekebelezték enyémét.

****

Gyors zuhany után már mind a ketten igyekeztünk mielőbb elkészülni. Sminket csak minimálisat tettem fel, míg szőke tincseimet hajvasalóm segítségével göndörré formáltam. Fehérneműben sétáltam vissza a hálóba, ahol is magamra vettem a már kikészített ruháimat. Egy perc alatt kaphattam fel a két lenge anyagot, de Lucas tekintete még is végig perzselte bőrömet.
- Kibámultad magad? - fordultam felé.
- Még eltudnálak nézni - szüntette meg pár lépéssel a közöttünk lévő távolságot. - Csodásan nézel ki - simította tenyerét hasamra.
- Örülök, hogy tetszem - nyomtam rövid csókot ajkára, és kisasszéztam a fürdőbe.
Ékszereimet felaggattam magamra, míg az utolsó simitásokat is elvégeztem. Nappaliba igyekeztem, ahol is Luke már készen várt rám. Szekrényből előkerestem fekete cipőmet, és sietve bújtattam bele lábfejeimet.
- Bébi, ugye nem ebben szeretnél jönni? - állt meg előttem Luke.
- Mi a baj vele? - néztem le cipőimre.
- Véletlenül sem szeretném, ha kitörnéd a nyakad.
- Eddig nem érdekelt, ha ilyenekben járkáltam - vettem magamhoz táskámat.
- Tudod, hogy most miért is féltelek jobban.
- Szóval eddig törhettem volna bármimet is? - néztem rá komolyan, pár a mosoly a szám szélén lapult.
- Bolondságokat beszélsz - nyomott orromra egy puszit, majd kézen fogott. - El fogunk késni.
És mint minden vasárnap, ezen a napon is kissé megkésve indultunk el Luke szülei házába. Mind a ketten tudtuk, hogy ez teljesen más ebéd lesz, hiszen fontos bejelentenivalónk van...

Vége...

24.rész*Minden a legnagyobb rendben

Sophie 

Mosollyal az arcomon öleltem meg Gemma-t. Rég találkoztunk már, és gondolni se mertem volna, hogy ő lesz a meglepetésem. Boldog voltam, hogy kibékültünk Luke-al, s azért is, mert Gemma jelen volt, és nyugodtan félrevonultan tudtunk csajos dolgokról beszélgetni. Hiába volt igen kevés a találkozásunk, még is valamilyen oknál fogva közel éreztem magamhoz. Legjobb barátnőm még mindig Lucy, még is valami szoros köteléket érzek új barátnőm iránt. 

Kis sétálás után leültünk egy pavilon előtti asztalhoz, ahol is mind a ketten rendeltünk egy - egy hűsítő italt. Szerencsénkre hamar meg is érkezett a számára narancsos, számomra pedig epres dzsúsz. 

- Na, de mesélj, mi van veletek? - mosolyogva érdeklődött. 

- Tegnap megkért, hogy költözzünk össze. 

- Igen, erről tudok. Viszont az érdekelne, hogy mi is volt az a kis összerezdülésetek. Ash nem igazán tudta megmondani pontosan, hogy mi is történt közöttetek. 

- Ez eléggé hosszú, és visszagondolta őrültség is, talán - vallottam be..

- Én még is tudni szeretném. Tudom, hogy nehéz az ilyenről beszélni, főleg, ha a gondolataid csaptak be, de muszáj beszélned róla. Neked is jót fog tenni. Ha most még nem is érzed, hogy megszeretnéd osztani velem, nem kell. Csupán tudd, hogy itt vagyok, és számíthatsz rám. 

- Köszönöm, Gem - hálálkodtam. 

- Tudod nagyon sokat jelentesz neki. Sokkal többet, mint azt hinnéd. 

- Olyan rejtélyesen fogalmazol. Ashton is csak körvonalasan írta le, hogy valamit tudnom kell Luke-ról, de ő magának kell elmondania.
- Valóban így is van, de majd Ő elmondja - próbált nyugtatni.
- És, ha még sem? Esetleg hagy továbbra is sötétségben tapogatózni?
- Bízzál benne - hangja nyugodt, s természetes volt. - Azt megígérhetem neked, hogy ő bízik benned.
- Hát eléggé érdekes lenne, ha nem azt tenné - nevettem fel.
- Féltékeny vagy valakire? - szűrte le.
- Amint hazaértünk a kis utazásunkról, egyből magamra hagyott. Ezt párszor elkövette - nevettem el magam keserűen. - Volt egy olyan alkalom, amit együtt töltöttünk, majd egy telefont kapott, és már rohant is. Otthagyott.
- Tudomásom szerint te raktad ki.
- Úr isten, mindent elmond Ashton-nak?
- Nem, neki nem, de nekem igen. Természetesen finoman közölt csak pár információt, ne ess kétségbe. Szüksége volt arra, hogy egy nőnemű mondja el a véleményt. Ezen kívül semmi mást nem tudok. Ezért is téged kérdeztelek. - vallotta be.
- Végig olyan érzésem volt - kezdtem, de egyből közbeszólt.
- Megcsalt - fejezte be Gemma helyettem a mondatot. - Butaság, őrültség. Ismerem Lucast jó ideje. Sok mindennek lehet nevezni, de hazugnak és képmutatónak nem. Őszinte az emberekkel, még ha kicsit ferdít is a dolgon, amit csak is annak lehet köszönni, hogy valamit biztosan tervez. Egyébként meg a hűség mintaképe.
- Megnyugtattál.
- Mertem remélni - ivott bele italába, majd folytatta. - Egyébként pontosan tudatában volt annak, hogy akkor a telefon miatt, ilyen gondolatok támadtak fel benned.
- Túl jól ismer - vontam vállat.
- Ahogyan Te is őt. Hidd el, azt hittem, hogy senkit sem fog közel engedni magához egy jó ideig, amíg fel nem épül lelkileg, valamiért még is benned megbízott már az első pillanattól kezdve.
- Szerinted mikor fog beavatni a múltjába?
- Ő maga is abban reménykedik, hogy mielőbb sor kerül rá - biztatott. - Na de mesélj, milyen az együttélés? - mosolya boldogsággal töltött fel.
- Őrültség - nevettem vidáman. - Egyszerűen még mindig szokom a gondolatot, hogy vele fogok élni.
- Ha bele gondolsz már jó ideje együtt éltek - világított rá az utazásunkon történtekre.
- Igen tudom, de még mindig vannak benne kételyek, hogy helyes e amit teszünk. Alig ismerjük még egymást, és a családját se ismerem. Mi van, ha nem fognak kedvelni, és ez ki is készíti a kapcsolatunk? Félek, hogy mindent eldobok, hogy vele lehessek, és utána még is csalódás fog érni.
- Annyira negatívan gondolkodsz. Sophie, imád téged Luke, csak rátok kell nézni, vagy csak rád, amikor is a közelében van. Nyugodt, még is látszik rajta tisztán, hogy mennyire védelmezően tekint rád, és szerelmesen.
Az utolsó szó, kifejezés teljesen magával ragadta józan gondolataim. Valóban szerelem lenne már most? Még magam sem tudom pontosan, hogy mit érzek, a tiszteleten, a vonzalom, s a kölcsönös szereteten kívül. Abban biztos vagyok, hogy alakulóban van még a kapcsolatunk, de ez nem is meglepő senki számára. Egyedül Lucy aki ellenzi a dolgokat, hiszen véleménye szerint szinte száguldunk az árral, amely magával ragadott bennünket.
- Figyelj, az édesapja már tud a létezésedről, és várja, hogy megismerjen.
- Micsoda? - kérdeztem egyből aggódva.
- Luke mesélt már neki rólad, és várja, hogy megismerjen, de nem tőlem tudod. Sőt nem is tudod.
- Gemma, mondd, hogy csak viccelsz.
- Sajnálom, de ez a valóság édesem. Gondoltam megnyugszol a jó, sőt remek hír hallatán, hogy nem egyből ellened fordul az apja, hanem igen is esélyt ad neked. - tekintetével arcomról próbálta leolvasni az érzelmeim. - Egyébként visszatérve a költözéshez. Igen is vágj bele vele. Véleményem szerint a spontán dolgok a legjobbak.
- Irigyellek, hogy ennyire lazán, és természetesen fogadod a dolgokat.
- Igyekszem mindennek a legjobb oldalát nézni.
Csendesen ittam az italom, ahogyan Gemma is. Fogalmam sem volt arról, hogyan is kéne kezelnem a helyzetet, miszerint Luke már be is szeretne mutatni az édesapjának. Mindenképpen magamban kellett tartanom az információt, hiszen Gem-et sem szerettem volna kellemetlen helyzetbe hozni.
- Végre, hogy megtaláltunk benneteket - jelent meg asztalunknál a két srác.
- Mi a helyzet? - ült le mellém Luke, s simította kezét combomra.
- Csak beszélgettünk - mosolyogtam rá, s közelebb húzódtam hozzá.
- Kipletykáltátok magatokat? - érdeklődött Ashton.
- De még mennyire - nevetve felelte Gem.
- Remélem ennyi elég volt, mert nem engedlek el magam mellől - motyogta Luke fülembe, s finom puszival illetett.
- Semmi esetre sem - hajtottam vállára fejem.
Gemma csak mosolyogva nézett rám, míg barátja az italát kóstolta meg. Luke az oldalam cirógatta, miközben valami jelentéktelen dologról kezdtek el beszélni Ash-el.

****

Lassan visszaandalogtunk a partra, ahol is végre élvezhettük a meleg nyár kellemes érzését. Megszabadultam ruhámtól, és már indultunk is a tengerbe. Felhevült bőrünket kellően hűsítette le. Remekül szórakoztunk. Újra gyereknek éreztem magam a két fiú társaságában. Gemma-val néha inkább menekülőre fogtuk, de valamilyen módon ismételten karjaik fogságába találtuk magunkat. Boldognak éreztem magam, hogy a barátainkkal, és az általam szeretett fiúval lehettem. Szerelmes párunk beljebb merészkedett, míg mi a szikláknál maradtunk. Luke maga felé fordította arcomat, amikor is a messzi tájban gyönyörködtem. Ezen a partszakaszhoz az eddigi éveim során nem volt szerencsém, így minden új, és érdekes volt számomra.
- Minden rendben, bébi? - suttogta, míg homlokát enyémének döntötte, s oldalamat cirógatta a víz alatt.
- Minden a legnagyobb rendben - feleltem mosolyogva, s ajkaimat félénken övéire illesztettem.